Horthy Miklós katonája voltam
Nagyon csúnya és fájdalmas bütyök volt mindkét lábamon. 194o-ben a budapesti I. számú ortopédiai klinikán egy fiatal sebész, Dr. Kopits megoperálta.
(nem rég halt meg az USÁ-ban, - egyetemi professzor volt.) A lábadozás után „szép" lett a lábam, de futni, láb-újhegyre állni nem tudtam. A megoperált
nagy-lábúj izületem nem lazult ki azóta sem, de megelégedett voltam, mert a fájdalom megszűnt, az üzletben vásárolt cipőket hordani tudtam és szerintem „gyönyörű" lett a járásom. A következő évben a sorozáson alkalmasnak talál- tak, mert a civil foglalkozásom alapján úgyis híradós leszek, ott pedig nemigen kell szaladgálni. Az érzékeny lábamra pedig majd kérhetek a bakancs helyett vászon „gyógycipőt".
1942 őszén behívtak a budapesti Haller úton lévő légvédelmi-tüzérekhez. A bevonulás napja a beöltözéssel és a körlet rendbe hozásával telt el. Gyógycipő persze nem volt, - így én is bakancsot kaptam. Másnap reggel az ébresztő után
nem volt reggeli-torna, sem étkezés, hanem levezettek bennünket a laktanya ga- rázsaihoz. Az egyik garázs oldalához öt nagy szalmabála volt támasztva, erő- sitve. A legénységet a szalmabálákkal szemben négyszög alakzatba állították
és minket, az újoncokat az első sorba. Vészt jósló, rémült csendben telt el közel
fél-óra. Zöld parolinos gyalogsági szakasz vonult be a térre, - egy rabruhás, so-vány, görnyedt hátú, 5O év körüli férfit hoztak magukkal, akit a szalmabála elé
állítottak. A szakaszt vezető tiszt felolvasta a parancsot, mely szerint a katona
megszökött a frontra indított alakulatától és ezért a haditörvényszék golyó általi halálra ítélte. A szerencsétlent letérdeltették, szemét bekötötték, a szakaszból öt honvéd felállt vele szembe és a tiszt vezényszavára tüzeltek. Egy hang nélkül dőlt az oldalára, - halott volt. A mellkasát három golyó érte, - a fejére célzó két honvéd nem találta el ! ? Ez a kettő nem vállalta a ráosztott hóhér szerepet. Emberek maradtak az embertelen helyzetben. Mi újoncok halálra rémülve mentünk vissza a körletbe és némán, egymásra se nézve bámultunk magunk elé. Ilyen a háború még a hátországban is ?
A Szakaszvezető Úr ordítása zökkentett vissza a valóságba, - „Söpörni ! Felmosni ! Itt minden csupa kosz !" - harsogta. A következő időkben a honvédségnek nem volt nálunk ijedtebb és engedelmesebb újonca. A katona- életbe történt beavatásunk tökéletesre sikeredett.
Két hét múlva a Kiegészítő Parancsnokság rájött tévedésére, hogyaz én helyem nem itt van és áthelyeztek a Budaörsi-úti laktanyába, a híradósokhoz.
A honvédségnél a gyalogsági kiképzés után a Posta műszaki részein dolgozó újoncokat leszerelték a munkahely írásbeli kérésére. Részükre felesleges a szakmai kiképzés, ezért visszaadták a munkahelyüknek. Majd ha a frontra induló egységnek szüksége lesz híradósra, - újra behívják őket. Az én munka helyem Személyzetise elfelejtette kérni a leszerelésemet, így én ott maradtam egységemnél.
Az egyik újonc-társunk, egy pestimrei cigány fiú élettársa gyereket szült.
A fiú a délutáni eltávozás után nem tért vissza a takarodóig, hanem otthon maradt a családjánál. Az őrjárat behozta és laktanyafogság büntetést kapott. Mikor leülte, a következő eltávozásánál ismét nem jött be, most is az őrjárat-
nak kellett őt behozni. Ez háromszor vagy négyszer megtörtént és ekkor hadbíróság elé állították. A fiú minden esetben a családjához, az első gyermekéhez ment haza. A járőrök mindég otthon találták és ő ellenkezés nélkül jött vissza velük a laktanyába.
A Hadbíróság többszöri szökésért (?) halálra ítélte a hat honapja bevonult újonc-katonát, aki nem a frontról, nem a frontszolgálat elől szökött meg. A kivégzés itt is a laktanya garázs-során történt. Ide is zöld parolinos gyalogsági szakasz érkezett. A fejre célzó két katona pontosan lőtt, - a koponya teteje eltűnt. Az agyvelő látványa borzalmas volt. „Ez a sorsa minden hazaáruló szökevénynek" - harsogta a Parancsnokunk. Betetőzés képen mindenkinek el kellett vonulni a holttest előtt.
Nem tudom, hogy a családot értesítették-e a sorsáról, vagy álszent módon hősi-halottként nevezték meg ? (Akkor ilyen esetek is megtörténtek)
A Horthy-hadsereg akkori hivatásos tisztjeire a beléjük nevelt ridegség volta jellemző. Emberi bánásmódot csak a kiképzésünkre behívott tartalékos tisztektől kaptunk. Őket tiszteltük és én is szeretettel gondolok ma is rájuk.
A „rongyos-gárda”
A napokbar a Rádió hírműsorában közölte, hogy a rongyos-gárda egyik emlékművénél gyűlést tartottak és megemlékeztek a hősi tetteikről.
A következőkben - minden kommentár nélkül - leírom azt, amit róluk tudok. Az újonckiképzésünk harmadik hetében szakaszunkhoz vezényeltek egy nálunk három évvel idősebb FIÚT„tojásfejű” figurát. A tojásfej a nyakán vízszintesen helyezkedett el, - nem volt sem okos, sem szép-fiú. A gyalogságikiképzés végén, az eskütételen a fiú vadonatúj egyenruhában és a parolinján három csillaggal, mint szakaszvezető jelent meg.
Fagga-tásunkra elmondta, hogy ezelőtt tagja volt a rongyos gátdának. a rongyos-gárda végezte azt a „szovjet” támadást, amire hivatkozva megszálltuk Kárpátalját a mai Kárpát-Ukrajnát. Átmentek a határ másik oldalára és onnan heves tüzet zúdítottak a magyaroldalra,de jó magasan, nehogy valakit eltaláljanak. Ekkor kapta a szakaszvezetői rangot. Ezt a Honvédség az eskütétel után ismerte el. A fiút áthelyezték a kiképzett öregkatonák századához, akik rövidesen elindultak a Frontra.
Nem tudom mi lett a sorsa, mert soha többé nem találkoztam vele.