Az élet alkonya
Most van a nap lemenőbe . . .
Pósa Lajos irt verset, szöveget Dankó Pista szegedi cigány-prímás zenéjére. Ez a gyönyörű dal a halálra készülő beteg, öreg emberek utolsó sóhaj-tása, búcsúja az élettől, szeretteitől. Megrendítő volt az Amerikából haza-tért Jávor Pál, aki a halálos ágyán ezt a dalt énekelte (suttogta) el a kamera előtt az utolsó TV felvételen.
Kék nefelejcs, kék nefelejcs . . .
1963-at irtunk. A kis családi-házuk teraszán ült a család, - szüleimmel együtt. Az utca végén lakó Losó szomszédunk tűnt fel a kapu előtt hóna alá csapott hegedűjével. A harmadik sarkon lévő „Vén-akácfa” kocsmába igye-kezett. Ott szokott bazseválni a nyugdíjt kiegészítő borravalóért. Meglátta Apámat és bejött a mindig nyitott kapun egy kis beszélgetésre. Tiz éve szünt meg Apám trafikja, aminek Losó szomszéd napi látogatója volt és azóta nem találkoztak. A két öreg beszélgetése a panaszkodás szakaszába érkezett.
Losó a betegségeit, Apám az öreg-kor testi és lelki bajait panaszolta el. Losó, hogy megvigasztalja Apámat és saját magát is, - kézbe vette a hegedűjét és halkan játszani kezdte a szebbnél-szebb, szomorú dalokat. Látva Apám egyre szomorúbb, komor arcát, volt annyi előrelátó érzelem, hogy a Dankó nótát nem vette sorra, - helyette megkérdezte, hogy mi Apám kedvenc nótája. Apám megmondta és Losó játszani kezdte a „kék nefelejcs, kék nefelejcs virágzik a, virágzik a tó partján dalt.”
Apám hallgatta, és halkan dúdolni kezdte a nóta szövegét egyre könnyesebb szemmel. Az elhatalmasodó, a szívet szorító szomorúság oldására vidámabb dalt rendeltem, amit Apámmal együtt énekeltem el, - de a szomorúság nemigen akart oldódni, elmúlni. Losó észrevette a hangulat elromlását, - kiitta poharát és elköszönt.
A család beszélgetése és a vidámabb témák lassan visszahozták az együttlét örömét.
Este nehezen aludtam el, - megéreztem Apám búcsúzását a számára már célját vesztett élettől, - talán megérezte a néhány év múlva bekövetkezett betegségét, halálát.