A BÓNÉ NEMZETSÉG

É g i   j e l e k

             Nagyon kevés embernek adatott meg, hogy életében legalább egyszer „gömb-villámot” lásson.       Nekem részem volt benne.

   Virágillatú május volt – az én hónapom mert 7.-én születtem.      A családomban nem volt szokás a születésnapot megünnepelni.       A névnapoknak nagyobb volt a tekintélye, ha a famíliában többünknek a keresztneve ugyanaz volt, -  vagy a névnap egy sátoros ünnepnapra esett.     Most is csak Édesapám köszöntött, - egy koppanós barackot nyomott fejem búbjára és szeretettel meg-simogatott,        

                                  „Isten éltessen, - nagyra nőj kisfiam !”        

           Elértem az iskolás kort.        Beírattak a Petőfi utcai általános iskolába. 

Talló Pistáék elköltöztek, így elfoglalhattuk az utcára néző épületet.      Végre kijöttünk az egészségtelen fészer-lakásból.     Az utcára néző nyitott ablakban könyököltem és néztem a szemben lévő bolgár-kertészetet.      Éppen véget ért a dörgéssel-villámlásokkal érkezett tavaszi eső, - jólesően szívtam be az ázott föld illatú hűvös levegőt.

             Egy hangos, pattogó zajra figyeltem fel, ami az utca baloldaláról jött.     Álmélkodva néztem, hogy Zsombó bácsi házának a gerincéről a macskalépcső mellett egy vakító, kékes-fényű, gyereklabda nagyságú gömb csúszik lefelé és a cserepek hangos pattogással törnek össze a nyomába.      Az ereszt elérve le- esett a villany bevezetésre, - ott pukkanó hanggal szétrobbant és nagy lyukat ütött a falon.        A tégla-törmeléket belökte a padlásba, de szerencsére nem okozott tüzet.

              Életemben először láttam gömbvillámot.       Csodálatos jelenség volt. 

Azóta több alkalommal olvastam arról, hogy egy túlélt villámcsapás hatására csodálatos képességeket nyernek a sérültek.    Én nem vettem észre magamon  (sajnos)  semmi előnyös változást azóta se.    Bár igaz-ami-igaz, vagy 50 méter-

re voltam a helyszíntől, - nem éreztem áram-ütést, - nem sérültem meg.                   

                 Alaposan végig-gondoltam a dolgot.        Nem kívánom, hogy belém csapjon a ménkű, - inkább maradjak olyan, mint amilyen most vagyok.

              A második elgondolkoztató jelenség a minapában, a gömbvillám után 76 év elteltével történt.            Hétfő délután lefeküdtem pihenni, mert a hidegfront érkezésére a szervezetem érzékeny.   Leesik a vérnyomásom és ez kábult fáradtságot okoz.

          2004. február 9.-ét mutat a naptár.      Hideg, szeles, havas-esős az idő.   Négy óra felé megjött Istike, a kis-unokám, - alaposan átfagyva.        Amikor ideje van mindig bejön hozzám cukros paradicsom levest és diós tésztát enni.     Imádja mindkettőt  (Őt meg én imádom.)   
Hideg, szeles, havas-esős téli nap van.       Korán sötétedik a vastag felhők miatt.      A szoba ablakán bevillanó sűrű villámlások fényére és menydörgésre figyelünk fel.          Február elején nyári zivatarra nem emlékszek amióta „kétágúba” járok.         Nyakas kálvinista vagyok és nem hiszek a csodákba, - de akkor ezt hová soroljam ?   A zivatar viharos széllel érkezett fölénk és a nagypelyhű hóesés kopogni kezdett.

A természet rátett „még egy lapáttal” – jégesőt is  hozott ?     A vihar csendesülésével kimentem az udvarra és megnéztem a lepotyogott jeget.      Nagyon furcsa volt.        A hideg-front felhőjéből elindult jégszemcsére az alatta lévő felhőn áthaladva hópelyhek rakodtak és egy cseresznye nagyságú, jégmaggal bélelt „gyümölcs” koppant (vagy inkább puffant) a ház palatetőjén.

              Sok zavartfejű egyén világvégét jósolt az ezredfordulóra.         Senki nem láthat a jövőbe, ezért nem hiszek a vallásosság mögé bújt jósoknak sem. Szerintem csodák nincsenek, csak csoda-buta emberek.     Legtöbb esetben a jelenségnek már van magyarázata, - vagy ha még nincs a tudás fejlődésével mindenre megtaláljuk a magyarázatot, ami az égi csodákat is  visszahozza a szilárd anyaföldre.

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat